Nem sokáig örülhettünk annak, hogy rendbejött Oláh Ibolya (33) élete. Az énekesnőről egyre riasztóbb hírek érkeztek a Blikkhez, többen egymástól függetlenül megerősítették: a tehetség ismét padlón van.

Ibolyának nincsenek fellépései, pár hete a legutóbbi menedzsere is kitette a szűrét, úgy látta ugyanis, hogy öntörvényűsége miatt képtelen tovább együtt dolgozni az énekesnővel. Emellett, hasonló okok miatt az Aida címszerepét is másnak adták. Jelenleg Ibolyának semmilyen bevétele nincs. Adósságai egyre csak nőnek, amely miatt információink szerint közel áll a teljes összeomláshoz: anyagilag és lelkileg egyaránt. A hét végén az énekesnő egy hetek óta egyeztetett közös munkát, egy duettdalt mondott le az utolsó pillanatban, mert állítólag ez a helyzet már fizikailag is megviseli.

– Amikor elküldtük neki a zenei anyagunk, nagyon lelkes volt, azt nyilatkozta, szívesen vállalja a közös munkát. Találkoztam vele személyesen, de nekem az jött le első benyomásként, hogy nincs túl jó állapotban. Ő maga meg is erősítette, hogy sajnos nem érzi túl jó magát a sok gyógyszertől, amelyeket az idegrendszeri problémáira szed, de ennek ellenére szívesen vállalná a közös munkát. Majd hozzátette, sajnos van, amikor szó szerint kenyérre sincs pénze – mesélte lapunknak Turcsányi Tibor, akinek végül az utolsó pillanatban egy SMS-t küldött, hogy gyomorvérzése van, és nem tudja vállalni a munkát. Amikor megkerestük az énekesnőt, hogy megkérdezzük, hogy van, azonnal munkatársunkra vágta a telefont, majd SMS-ben elnézést kért, közölve, a betegsége csak rá tartozik.

De nem ez az egyetlen aggasztó hír az egykor nagyreményű énekesnőről. A múlt héten a Super Mokka adásában Xantus Barbara, aki az Aida című darab producere, meglehetősen keményen fogalmazva indokolta, miért váltak meg Ibolyától, aki a főszerepet alakította. „Ibolya megbolondult" – jelentette ki a színésznő.

– Nagyon sok nehézség volt Ibolyával. Amikor teljes lényével ott volt, hátborzongatóan jó volt. De olyan előadás is volt, amikor nem volt hajlandó mélyen foglalkozni a darabbal és a szerepével – tette hozzá a rendező, Szurdi Miklós.

Mi történhetett vele? A közvetlen környezetéből olyan hírek érkeztek, amelyek arra utalnak, Ibolya az idegrendszeri problémáira szedett gyógyszerekre alkoholt iszik. Úgy tudjuk, a Balaton utcai albérlete környékén szinte naponta megfordul a vendéglátóipari egységben, ha még beengedik valamelyikbe, több helyen ugyanis több ezer forintos tartozást halmozott fel.

– Naponta bejött ide, mindig sörözött, mert az a legolcsóbb ital, de aztán egy idő után azzal jött, hogy most épp nincs nála pénz, majd legközelebb behozza. Nem vagyonokkal tartozik ugyan, de azt gondolom, pár ezer forint is pénz – mondta egy neve elhallgatását kérő kocsmatulajdonos.

Egy hete egyéként maga Oláh Ibolya is elismerte a Blikknek adott mini interjújában, hogy meglehetősen rossz anyagi körülmények között él, olyannyira nincs pénze, hogy az utcára is kerülhet.

– Alig tudok gondoskodni magamról. Sajnos sok az albérletem hátraléka, kiszámíthatatlan, milyen körülmények várnak rám, de nem akarok panaszkodni, tízezrekkel van ez mostanság így – kicsinyítette a bajt az énekesnő.

Blikk-információ